Tehát én még írni nem tudtam, máris mesélő voltam. Nem meséket meséltem újra – azokat, bevallom, nem is nagyon szerettem! Még hogy a szegény fiú vagy királyfi, akárki születik, s három napra rá felnőtté cseperedik! Megkérdeztem édesanyám, hogy akkor én három nap múlva felnőtt leszek? – Egyébként nem akartam három nap teltével így, kettő-öt éves korban felnőtt lenni – ezért szinte taszítottak a klasszikus mesék. Inkább a Képes történelmet szerettem, hú, azt nagyon. A sorozat minden tagját, de a Két pogány közt címűt leginkább, abban is Rákóczi szökését. Magamtól el tudtam mesélni, sőt, tovább mesélni. Nem csak, hogy II. Rákóczi Ferenccel mi lett, hanem hogy az őt megszöktetőkkel szerintem mi történt. És: ez már az írói mese, még ha akkor én leírni ezt nem tudtam – korom miatt, mert nem csodagyerek voltam, szerencsére – és más se jegyezte le, sajnos, vagy hála Istennek. Ez a mesés kedv, nem mese mesés, hanem történetmesélős az óta is, Istennek hála, megmaradt. Barátaim, egyesületem tagjai többször kérdeznek: János, mondd, mit olvastál? Erre én elmesélem nekik… Összefoglalva véleményem: történetmesélés nélkül nincs író, csak szakember. Az író viszont nem csak szakember, bár jó, ha az, hanem elsősorban mesélő ember, akinek a meséjére más is kíváncsi.

Közhely, de igaz: ha az írónak tetszik, amit csinál, az jó, mert már legalább egy embernek tetszik. Azért jobb, ha rajta kívül többeknek tetszik. Csak az a nagy baj, ha sokaknak tetszik, de magának az írónak nem az alkotása. Azért büszkén elmondhatom – ez az igazi írói büszkeség, és nem az, hogy valaki, valahol milyen kritikát ír róla –, hogy a történeteim (meséim) eddig még mind tetszettek nekem. Az meg, hogy nem mindenkinek? Nekik más az ízlésük…

• Kérem mesélje el, mit jelent az ön számára az írás, a művészet?  

Fentebb mondtam, az író mesél! Tehát az alkotás nem az, amikor püfölöm a számítógépet – mármint a billentyűket, bár néha más részét is szeretném! –, vagy amikor anno a múlt évszázadban, sőt évezredben még kézzel írtam, hanem amikor a történet rögzítése előtt elmesélem önmagamban, vagy mások előtt az „új világot”, amely bennem született. Új emberek, új helyzetek, új kihívások – amelyek már lehet, hogy léteztek, máskor, sőt más írásokban is, de az én világom mégis más, mert csak az enyém! Aztán, ha hallgatók, vagy olvasók az én világomban önmagukra ismernek, az külön öröm, mert akkor olyat teremtettem, amely már nem csak az enyém.

A művészetről, amúgy meg? Látom magam körül azokat, akik művészt játszanak. Öltözet, hosszú szipka, mozdulatok, jaj, ne! Én egy nagyon átlagos, sajnos már kopaszos, de mindig szürke voltam. Viszont, amint megszólaltam… Ezt hadd ne én mondjam, de most nekem kell elmondanom, hogy többen rám figyelnek, amint megszólalok.

Egyébként, az írás mellett rajzolok, festek, több csoportos és egyéni kiállításom is volt, két elismert képzőművészt is a mesteremnek mondhatok, több hazai és nemzetközi művésztelepen megfordultam; ezen kívül fotózom, filmezek, fikciós- és dokumentumfilmjeim országos meg regionális szemléken nyernek (mikor mit, sajnos sokszor csak én nyelek, de nem ezért csinálom ezt sem). A rajz-festés, fotó-film eszközeivel szintén az írást akarom segíteni, más eszközökkel, vagy az írás mellett azokkal az eszközökkel is mesélni. Talán ugyanazt a történetet, de másként rögzítve.

Zenélni, sajnos, nem tudok, énekelni meg, ha elkezdenék, egyedül maradnék a bolygón. És mivel társas lény vagyok, már csak az írás okán, ezért nem éneklek, már a magam érdekében sem. 

• Ön szerint mi az, amit adni tud az embereknek, az írásai által?

Ezt azoktól kellene igazából megkérdezni, akik kapcsolatba kerültek műveimmel. A kritikai véleményekről nem kívánok szólni, mert a kritikus, na hogyan is mondjam…  Sok kritikus sajnos, s nem csak az úgynevezett hivatásos kritikusok, hanem az egyszerű – itt az egyszerűt, sokszor szó szerint értsük! – kritizálók ember feletti embernek (lapozzuk fel a történelem fekete lapjait, melyik párt csinálta ezt), vagy még inkább Istennek képzelik maguk.

Ráadásnak, még ha kedves istenek lennének – régi sumérok, egyiptomiak, görögök, stb., mondják, voltak ilyenek (is) –, de ezek az eltaposó istenek, a mindenben és mindenkiben – önmagukon kívül – hibát kereső és persze találó istenek. Akik egyben bírák is, s halálra ítélik a művészt. És ezzel az embert. Mert egy igazán művész számára mit ér az élet, ha nincs benne a művészet?

Visszatérve a kérdésre – még mielőtt azt gondolná bárki, hogy el akarom sumákolni – szóval a nem kritikusan kritizálók véleménye jó. Általában. Persze ez nem azt jelenti, hogy a „hú, de elájulok tőled, meg amit csinálsz” hozzáállást szeretem, sőt az ilyen zavar is, hanem meg lehet mondani, mi az, ami nem tetszik, mert a vélemény szabad és szubjektív, és még a butaságból is lehet tanulni. Ha mást nem, butaságot! Ami egy író számára jó, mert ha esetleg saját butasága nincs, akkor lehet azt így, egy beszélgetésben mástól beszerezni. Hiszen egy történetben nehogy már csak nagyon okos emberek legyenek… Tehát, összefoglalva (látszik, hogy tanár vagyok, mindent, még önmagamat is összefoglalgatom), a tanári kritikát, a jó tanári kritikát várom el mindenkitől. Azaz, mondja el, mi nem tetszik a művemben, de azt is, hogy miért nem tetszik, és tudjon felfedezni valami értéket is. Mert nincs olyan, hogy értéktelen művészet! Legalább az érték, hogy az ember ezzel foglalkozik, és nem a tévét bambulja, narkózik, vagy veri a feleségét. (Mert az az ördög, mint tudjuk, de sajnos azt is, hogy más is kedvet kaphat tőle.)

• Van valaki, akire felnéz, esetleg olyan művész, akit példaképének tekint, akinek a munkássága megihlette önt? Ha van kedvenc idézete,  megosztaná azt az olvasókkal?

„Vágy és kíváncsiság — íme, ez az a szempár, mellyel az ember a legigézőbb színekben látja a világot…” / Robert Louis Stevenson – 1850-1894; skót regényíró, A kincses sziget írója /

Vagy ugyanúgy tőle: „Egyetlen kötelességünket sem hanyagoljuk el annyira, mint azt, hogy boldogok legyünk. ” – Mert ugye látjuk a sikeres, gazdag, stb-stb. embereket, akik kedélybetegek?

És természetesen a nemzetközi kitekintés után magyar példaképemtől, Gárdonyi Gézától is hadd idézzek: „Nem az a szerencsétlen, akit annak vélsz, hanem aki magát véli szerencsétlennek.”

…Ezt az idézgetést jó ideig tudnám még csinálni, de rajtam kívül más már unja.

Egyébként nem véletlen az, hogy Robert Louis Stevenson és Gárdonyi Géza a két fő példaképem. A mesélőkedv, sőt a játékos mesélőkedv, amelyet megért kicsinytől a nagyig mindenki, a kalandokban viszont a mély, elgondolkodtató tartalom, a nevelő szándék – ez az én szándékom szintén! Csak, sajna, nem csinálom olyan jól, és ne legyek elkeseredve, de nem is fogom olyan jól csinálni, mint a két nagy példaképem. (Egy ismerősöm azt mondta erre, válassz kis példaképet, és azt hátha túlszárnyalod egyszer…)

• Mi az, amire a legbüszkébb eddigi pályafutása alatt?

A mesélőkedvre. Amióta az eszemet tudom, mesélek. És: ameddig az eszemet fogom tudni, mesélni akarok! Az, hogy ebből mennyit rögzítettem, az a jövőre tartozik. (Egyébként van ilyen-olyan díjam, de ezzel még a jelen sem foglalkozik…)

• Mi inspirálja, vagy motiválja a mindennapi életben?

A másokra odafigyelés. Nem csak megfigyelés, akár egy kísérletnél, hanem szerény eszközökkel, de segítés. Egyébként a legfőbb segítések egyike, ha másokat meghallgatunk, méghozzá figyelmesen, és másokkal beszélgetünk. Egy írónak meg szerintem nagyon figyelnie kell, ha igazán író.

• Mi az, ami boldoggá teszi?

A lét, minden nyűgjével, bajával együtt. Mert amikor már nincs nyűg és baj, nincs lét sem. (Ez nem idézet volt, ezt én most írtam le, először, bár mondani többször mondtam. Ha már leírták korábban, elnézést, mindent én sem olvashatok el – bár sokat olvasom.)

• Mik a további céljai, tervei a jövőre nézve?

Arra kérem Istent, történetmesélő kedvem maradjon meg, és azok is, akik meghallgatják a történetemet. (Persze, önző vagyok, de művészettel foglalkozom, na! Elnézést.) Meg jó volna a bennem kavargó történeteket rögzíteni is. Remélem, lesz rá lehetőségem…

• Ha úgy érzi, hogy még van olyan, amit szívesen megosztana velünk most azt is megteheti!

Most, őszintén, meséljek itt egy történetet? (…) Majd, legközelebb… (Ez nem fenyegetés volt, ez ígéret!)

Köszönöm, hogy válaszolt a kérdéseimre! További sikereket kívánok!

Ha felkeltette érdeklődésedet az előbb olvasott interjú, az írót és további munkásságát itt érhetitek el:

www.petrusak.pegazustv.hu

https://hu.wikipedia.org/wiki/Petrusák_János

www.pegazustv.hu

www.kft.pegazustv.hu

www.facebook.com/PetrusakJanosirohivatalosoldala/

www.nyirport.hu/search/node/petrusak

www.irodalmilap.net/?q=felhasznalo/petrusak-janos

www.barkaonline.hu/olvasonaplo/6167-petrusak-janos---berczes-laszlo-beszelget-konyve-cseh-tamassal

www.kislant.hu/palyazatok-%E2%80%93-proza/petrusak-janos/lenanak.html

http:/kutszelistilus.hu/szinhaz/jegyzet/5-petrusak-janos-a-szuzai-mennyegzo

http://holdkatlan.hu/index.php/szemle/lapszemle/7168-egy-lekturkotet-amelyben-filozofia-van-petrusak-janos

https://www.libri.hu/szerzok/petrusak_janos.html

www.moricz_zsigmond_konyvtar_petrusak_janos

www.pegazustvhu.network.hu

https://mm-podium.ro/petrusak-janos-hullo-csillagok/

http://szinhaz.net/tag/petrusak-janos/

https://www.nyiregyhaza.hu/a-mi-krudynk-2015-10-21

http://www.varad.ro/wp-content/uploads/2018/03/varad11.pdf

https://issuu.com/norton69/docs/partium_2018-t_l

Ezen kívül publikációk az alábbi lapokban, portálokon:

Kelet Magyarország, Új Kelet, Nyíregyházi Napló, Nyírségi Gondolat, Parázs, Jó Szórakozást! Katonaújság, Irodalmi Kávéház Magazin, Sófár, Holnapmagazin, és a Várak, kastélyok, templomok Magazin, holnapmagazin.hu, nyirport.hu, sofar-ujsag.-hu, pegazustv.hu, nyiregyhaza.hu, kutszelistilus.hu, szinhaz.net, irodalmilap.net, barkaonline.hu… – különböző felületeken összesen több, mint 100 publikáció.

és néhány film a több tucatnyiból:

www.ze_ur_vasarol

www.a_tett

www.tekerjes

www.terror_a_munkahelyen_megalazas

Lendület Magazin Csapata